15 Tipp hogy elkerüld az extra kiadásokat az utazásod során

Tervezzük meg együtt a következő nyaralásod olcsóbban!

A “Hogyan utazzunk gazdaságosan?” cikk sorozatom 3. és befejező része, ha még nem olvastad az előzőeket akkor feltétlenül pótold be itt és itt.

Mind szeretünk az utazásunk alatt lazítani és nem gondolva az anyagiakra felhőtlenül költekezni, de lehet ezt okosan is csinálni! Ez a bejegyzés most ebbe próbál segíteni neked, hogy-hogyan is kell a felesleges kiadásokat visszaszorítanunk az utazásunk során.

Róma – Colosseum

A következő tanácsok főleg neked szólnak, aki preferáltan Európán belüli utazol pár napos, hétvégi kiruccanásokra valamelyik fapados járattal és az se zavar, ha nem egy 4* szállodában szállsz meg, mert a fő, hogy minél több helyre eljuss korrekt áron – 

Ha te mégse az alábbi kategóriába tartozol, akkor sincs probléma, mert sok tippből te is leszűrhetsz  majd hasznos infókat. 

A teljes kép érdekében fontos tisztán látni mire és mennyit is költünk egy utazás során, ezt a saját utazásaim által fogom bemutatni nektek, és segítséget adni, hogy Ti hogyan is tervezzétek meg.

Az én esetembe az ököl szabályok valahogy így működik: 

  • Leggyakrabban 3 – 4 éjszakás Európai utazásokra megyek
  • A költségkeret 60 – 100e forint/ fő
  • A legdrágább az esetek nagy részében a szállás ez a teljes költség keretem kb. 25 – 35% -a, de sok esetben ismerősnél szállok meg, keressétek ti is ezeket a lehetőségeket.

(Szállás foglalás lépésről-lépésre okosan!)

  • Következő a repjegy, amire ha kicsit oda figyelünk és használjuk az alábbi tanácsokat, akkor könnyű szerrel bukkanhatunk olcsóbbakra is, de én alapból 15-20%-kal szoktam számolni.

(15 tipp hogyan vegyünk extra olcsó fapados jegyet!)

  • Majd az étkezés 15-20%
  • Programok, Tömegközlekedés és belépők 10 – 20%
  • Váratlan kiadások 5%

A 2 fenti cikk után, ami a Szállás és a Repülőjegyekről szólt, ma az egyéb kiadásokra fogunk fókuszálni. Mivel hiába, a fenti 2 cikk a legsúlyosabb, és ott tudjuk a legtöbbet megspórolni

 ” Az egyéb költségeknél tudunk a leginkább elszállni, úgy hogy azt észre se vesszük.”

Ide tartozik az Étkezés, a Fakultatív Programok, Belépők, Ajándékok , a Transzfer és a Tömegközlekedés is.

Prága

Hogyan kerüld el az extra kiadásokat, hogy ne menjen rá cipőd gatyád ? 

Íme a 15 Tipp :

  • Mindig vigyünk üres palackot a reptérre és a városi sétákra is.
  • Ne vegyünk fel külföldön kártyáról pénzt
  • Nekem ez a kedvenc pontom  – Vegyél a duty free-be alkoholt , ha Skandináviába vagy hasonlóan drága országba utazol ez nagyon megéri. Sokszor az áfamentességen felül további akciók is szoktak lenni, így olyan áron kapod meg mintha egy Hipermarketbe vennéd, de felviheted a repülőre.
  • Előre vedd meg a belépőidet, nagy része olcsóbb online. Továbbá nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy Mindig a hivatalos oldalon vásárolj!
  • Ne vegyünk felesleges kacatokat otthonra.
  • Keressük a diszkont láncokat. A Lidl/Aldi mindig jó opció, ha gazdaságosan szeretnénk bevásárolni bárhol is vagyunk.
  • Sétáljunk , Sétáljunk , Sétáljunk amikor csak tehetjük. Azon kívül, hogy sokkal olcsóbb, így látjuk a legtöbbet a városból. 
  • Legyen inkább központi helyen a szállásunk, mint sem, hogy jegyet keljen venni a buszra.
  • Béreljünk biciklit! London, Stockholm csak két város, ahol imádtam biciklizni, és a tömegközlekedéshez képest potom pénzért használhattam a bicikliket.
  • Mindig nézd, meg mennyibe kerül a reptérről bejutni a városba. Malmöbe például nekem drágább volt a tranfszer busz, mint maga a Budapest – Malmö járat.
  • Figyelni arra, hogy járat késés esetén a buszjegy meddig érvényes (Szerencsére ebbe az a tapasztalatom, hogy hiába van rá írva egy bizonyos érvényességi intervallum, mindig felengedtek később is vele).
  • Ha van rá lehetőséged használd transzfernek a helyi BKV – t, az esetek nagy részében ez az olcsóbb. Figyelj rá, hogy ha késő esti órákban érkezel, legtöbbször ezek már nem fognak járni és a taxi nagyon drága.
  • Végezd el az online utasfelvételt 3 órával a repülés előtt, a naptáradba is állíts be magadnak figyelmeztetést. Nagyon kellemetlen tízezreket fizetni, azért mert  elfelejtetted. Visszaút esetén az utazásod közepére fog esni ez a procedúra, ne felejtkezz el róla itt se! Ha a szállodádnál nem is, a papírírószer boltba mindig lehet nyomtatni.
  • Óvakodjunk a központi turista helyeken való vásárlásoktól, legyen az egy sör, kávé, ajándéktárgy.
  • Mindig nézd meg az árlapot ahova mész, ha lehet már előre a neten, de legkésőbb a helyszínen.
  • +1 Használj ingyenes pénzváltó applikációkat, mint a Revolut.

Ha tetszett kérlek oszd meg, hogy másoknak is tudjak segíteni.

További tartalmakért tippekért, beszámolokért tudsz követni Instán és Facebookon

Köszi, hogy elolvastad 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük