Ennyit költöttem 5 nap alatt Barcelonában

Avagy a Costa Brava az én Sagrada Familiám

Hoztam egy kis beszámolót, a barcelonai utunkról. Próbáltam bele tenni minél több hasznos infót, plusz pár olyan dolgokat, amikkel mi befürödtünk és másodszor már másképpen csinálnám.

Az első pár pontba leírom, hogy mi mennyibe is került – mert ez mindig sok embert érdekel – utána meg , hogy konkrétan hol is voltunk, milyen helyeket, programokat ajánlok, ha csak az érdekel, lapozz a közepére.

Costa Brava – Calella

Előjáróban még annyit, hogy mi ezt eléggé nyaralósra fogtuk, szóval ennél sokkal több mindent meg lehet nézni, de valamikor jó csak úgy ellenni egy városba, na mi most így tettünk. 

Na de elég a a szó szaporításból, lássuk a számokat !

Így a főszezonba, a legnagyobb kiadás minden esetben a szállás lesz. Ami 2 fő esetén 5 éjszakára közel 150 ezer forint, ha egy normális 8+-os booking értékelésű szállást választunk a metróvonal közelében.

A repjegy árak 25 ezer forint körül mozognak / fő/ retúrút, ha azokat 3-12 héttel az utazás előtt veszitek meg a fapados járatok valamelyikére.

Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér Budapest naplemente

Ezek a fix költségek, de a többin lehet spórolni. Mi a belépőkre szántunk kevesebbet és csak a Sagrada Familia vettünk jegyet, oda is sikerült 50%-os kedvezménnyel bejutnunk. A hivatalos oldalon néha vannak %-al jelölt jegyárak, így a 30 év alatti 30 euros jegyet megkaptuk 15 euroért. Érdemes ezt nézegetni, a tapasztalatim alapján a kívánt időpont előtt 1 héttel – az esti időpontokra – akad ilyen jegy.

A Güel Parkba és a Jardí Botànic de Barcelonába is ingyen mentünk be, az előbbi reggel 8 előtt ingyenes, az utóbbi meg vasárnap délután 3 – tól. Bár én nem igazán ajánlanám a botanikus kertet, mert elég gazos volt és ami volt az se volt igazan különleges. Vasárnap még érdemes lehet megnézni pár múzeumot, mivel azok is ingyenesek.

5 napra 70-80 ezer forint költőpénzzel érdemes számolni

de ez lehet 50 és 100 ezer is, attól függően mennyiszer ülünk be egy étterembe. Mi 3 alkalommal ettünk közepes kategóriás helyeken, ezen kívül viszont otthon főztünk, amihez az alapanyagot a Consum nevű helyen szereztük be. Ez egy igen elég elterjedt diszkont lánc, jó és olcsó saját márkás termékekkel. A Lazac kilója, ha egészbe kéred 2800 Ft, a 0,33 dl sörök 150 Ft-ba kerültek. A Moritz egy tradicionális Barcelonai sör, ami elég finom is. Ezen kívül még sokan isznak Estrellát és San Miguelt – a legnépszerűbb spanyol sörök.

Ebbe a 70-80 ezerbe tartozott még a 2 db T10-es jegy – amit a metrón, buszon tudsz használni. Ezt használtuk mi 2-en 5 napig, és pont elég volt, ha ilyen külvárosba szálltok meg, akkor tökéletes, amúgy lehet nem is vennék jegyet.

A Programok közül a Costa Bravás utazást emelném ki

mi egész pontosan Calella– ban szálltunk le a vonatról, ami 1 óra alatt vitt oda minket a központból. A strand, ami a képeken is látható Calella és Sant Pol de Mar közt van pontosan középen. Mirador Cala Vinyeta y Cala D’en Pere talán így a legegyszerűbb megtalálni a térképen. Érdemes idáig elsétálni, mert sokkal szebb a part, mint pár száz méterre odébb. Plusz van egy nagyon jó viewpoint is a világítótoronynál.

 Calell , mintha a trópusokon lennénk
Calell , mintha a trópusokon lennénk

Nagyon tetszett még a Mirador de Mundet kilátó hely is. Ez hasonló magasan van, mint a turisták által gyakrabban látogatott Tibidabo, de jóval lazább hely, sokkal több a helyi fiatal. Érdemes pár doboz sörrel készülni, hogy biztosan legyen a jó hangulat, plusz a pulóver se árthat, gyakran erősen fúj a szél.

Mirador de Mund tetején

Gaudi alkotásai közül számomra messze a Sagrada Familia tetszett a legjobban. Ami kívülről is igazán impozáns látványt nyújt, de belülről ezt sokszorosan felülmúlja. Úgy 1 héttel a tervezett látogatás előtt feltétlenül vegyétek meg a jegyet, mert elég gyorsan fogynak, és mindenképpen szánjatok rá 1,5-2 órát. A toronylátogatás már egy opció lehet, mivel akkora élményt nem add. Nem olyan jó a kilátás a tetejéről, de érdekes lehet belülről is megnézni, akit kicsivel jobban érdekel az építészet az átlagosnál.

A piacnak – Mercado de La Boqueria – egy kötelező helynek kell lennie mindenki számára,

ekkora pezsgést egy helyen látni, valami elképesztő volt, ha még nem is veszel semmit, akkor is megéri körbe sétálni. Rengeteg színesebbnél színesebb gyümölcs, tengeri herkentyű és még vagy ezer dolog vár, nekem 10/10 volt.

A tenger így Június végén elég hideg – 20 fokos – volt még, de kis lehűlésre tökéletes, talán az utószezon lehet e szempontból a legjobb választás. Mi a La Barceloneta beachen voltunk ahol a homok elég durva, szóval, ha van ilyen tengeri papucsotok azt ajánlom, hogy vigyétek. A víz hamar mélyül, és sok kő van benne, mindezek ellenére a parton feküdni, napozni nagyon jó érzés. Viszont több visszajelzés alapján vannak finom homokos, lassan mélyülő partszakaszok is, mint például a Playa Nova Icaria vagy a Bogatell.

Kaja fronton elég erősek a spanyolok, iszonyú sok fajta étel közül lehet választani. Mi finomakat ettünk a Faborit Casa Amatller – ben, ahol saját magad teheted össze az egészséges menüdet, tészta, sali, rizs és vagy 10 feltét közül, egy frissen facsart gyümölcs mixel 8,4 Euro-ért.

Frissen facsart narancslé helyben készült tészával

A Brunch & Cake egy nagyon fancy reggeliző hely, ahol elég sokan vannak, de tényleg jól néz ki. Mind a hely, mind az étel, tipikus Barcelonai, viszont olyan 7-10 Euro a reggeli.

A Carabela Cafè egy mexikói étterem a parton, ahol 6,5 euroért finom burritot, 19 euroért nagyon menő 2 személyes mexikói tálat kaphatunk. A hely atmoszféráját, itthon a Gringos Amigoshoz hasonlítanám, talán egy picit még annál is jobb minőségű.

Kilátás a Sagrada Familia tetejéről

További hasznos infó lehet még, hogy 2 nagy drogéria hálózat van a városban, a Druni és a Clarel. Plusz, hogy vasárnap zárva van a legtöbb bolt.

Remélem tetszett ez a kis beszámoló, kérdés esetén írjatok nyugodtan itt vagy itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük