Kalandozás Felső – Ausztriában 2.rész
Hallstatt
Ez a cikk folytatása az “Egy csodás hétvége a festői Felső – Ausztriában” írásomnak, ha azt még nem olvastad, feltétlenül pótold.
A Szombat délután következő programja egy kellemes fürdés volt a Hallstatti tóban. Ehhez mi, egy kis partszakaszos részt választottunk, ami előtt volt szabad parkoló. Annyit érdemes tudni, hogy a tó mentén elég sok lehetőségünk van itt – ott fürdeni. Pár kilométerenként várnak a parkolók és a kis zöld füves part részek, ahol természetesen teljesen ingyen mehetünk be a vízbe. Ezeken a helyeken a parkolás is ingyenes. Igaz láttunk egy fizetős partszakaszt is, de az szerintem semmivel se adott volna többet. Így én azt javaslom az egyik ingyenes parkolónál és part szakasznál álljatok meg.

A víz maga eléggé hideg volt, ha saccolnom kell úgy 18 max. 20 fokos lehetett, de ezt legyűrve egy isteni jót fürdöttünk. A kilátásban ismét nem tudtunk csalódni, alulról szemlélve ezeket a gyönyörű hegyeket , hasonlóan szép volt, mint a csúcsról. A levegő frissítő – bár ez az utazás során végig elmondható volt – és még Hallstatott városát is láttuk.
Naplementekor végre irányba vettük a már oly sokat emlegetett városkát, és robogtunk Hallstatt központja felé…és igen… nem csalódtam a gyönyörű kis falucskában.
” Tényleg nagyon szép, csendes, békés kisváros.”
Estefelé már abszolút nem voltak sokan.
Meglehetősen hamar körbe lehet sétálni, ezt értsétek úgy, hogy ha csak 1,5 -2 órátok van akkor is szinte mindent meg tudtok nézni. Nekünk egyedül a felvonó maradt ki, ami ekkora már bezárt.
Jó program lehetőség lehet még a csónakázás, de a naplementekor ők is bezárnak. Viszont amit mindenképpen javasolnék az egy part menti vacsora, tóra néző kilátással naplementekor.

A Város szépsége tényleg megkérdőjelezhetetlen, de max 2-3 napot tudnék itt elképzelni, abszolút pihenés közepette, hogy ne menjek sehova. Viszont jó kiindulópont lehet a Dachsteini hegyek bejárásához.
Ezzel véget is ért a 2. napunk, Vásárnap reggel már egy másik Osztrák tó mellett ébredtünk, az 50 km-el arrébb eső Mondsee- nál. A kilátás hasonlóan szép volt, viszont itt most nem egy újabb túrát választottuk, hanem kerékpárra pattantunk és azokkal fedeztük fel a dimbes – dombos vidékeket.

Ez jó alternatíva lehet azok számára akik szeretik az aktív nyaralásokat. Mi nekünk úgy 70 kilométer volt betervezve 2 tókerüléssel – Mondsee és a Wolfgangsee – majd a csodálatos Bad Ischl érintve jöttünk vissza. Ez a kis város nagyon megragadt bennem, órákon át tudtam volna csak sétálni, és merengeni – jó ez az egész környékre igaz – annyira nyugodt és más az életritmus, hogy könnyedén el tudjuk engedni a problémáinkat és hamar áttudjuk adni magunkat a természetnek.
A tókerülés után jött a kötelező fürdés, de szerencsénkre a Mondsee sokkal melegebb volt – legalább 24 fokos – így egy nagyon kellemes napozással tudtuk befejezni ezt a remek hétvégénket.

További izgalmas programnak ígérkezett volna még elnézni Salzburgba, de nekünk ez most sajnos nem fért bele az időnkben, de ti ha már itt jártok , és az időtök is engedni – nem úgy mint nekünk – akkor semmiképpen ne hagyjátok ki.
Én Illés voltam,
Remélem tetszett, ha igen kérlek oszd meg, hátha másnak is hasznosak lesznek az infok.
További tartalmakért , beszámolókért meg katt az Instára és a Facebookra.