Egy csodás hétvége a festői Felső – Ausztriában

A Dachsteini túra

A hétvégét a csodás osztrák hegyekben töltöttem közel Salzburghoz Felső – Ausztriában.

Ez is egy olyan úti célom volt, amit már régóta tervezgettem, csak még azt nem tudtam, hogy hogyan és mikor fogok eljutni. A mostani alkalommal egy céges bicikli verseny keretein belül volt lehetőségem felfedezni ezt a gyönyörű tájat, amit mindenkinek meleg szívvel tudok ajánlani. Hiába volt főszezon, talán ennek a helynek, még ez is jól áll. Az időjárás meleg volt, fürdeni is tudtunk és a turzásához is elég volt egy laza póló, hiába sétáltunk a hóban, de erről majd bővebben később mesélek, kezdjük az elején.

Az első esti szállásunk Gosauban volt, ami Budapesttől 500 kilométerre fekszik és körülbelül 5,5 óra alatt jutunk ki kocsival. A legtöbb úti célomat repülővel szoktam elérni,de ez most kivétel volt, mert ide kimondottan ajánlatos kocsival érkezni. Mind a kijutás miatt, mind pedig az ottani közlekedést végett.

Felső Ausztriában és főleg a hegyekben, olyan mint, hogy tömegközlekedés finoman szólva sincsen, és sajnos a fapadosok cégek se tekintenek Hallstattra úgy, mint a következő Milán.

Kocsis érkezés esetén, én mindenképpen Bécsújhely felé venném az irányt, mert azon kívül, hogy sokkal szebb az útvonal, mint ha Bécsen keresztül Linz felé mennénk, még rövidebb is.

Ausztria – Gosau

Gosau Ausztira Gmundeni járásának a része, egy nagyon pici csendes falucska a hegyekben, szép kilátással és közel a Hallstatter See – hez. Ideális lehet azoknak akik sokallják a szállások árát Hallstattban vagy egy kicsit kevésbé felkapott helyett keresnek, mint a legfotózottabb osztrák falu.

A késői megérkezést követően pénteken már csak alvás várt ránk, mert másnap korán indultunk Obertraun felé. Obertraun mindössze 20 percre volt a szállásunktól, innen kezdtük meg az aznapi túránkat a 5 fingers kilátó felé.

dachstein_krippenstein_panorama_ss_2015_web.jpg
Dachstein Térképen

A kilátóról azt érdemes tudni, hogy 2108 méter magasan található, és nem túlzás ha azt állítanom, hogy a kilátás valami káprázatos volt, de beszéljenek is inkább helyettem a képek. A környezet rendezett, az utak jól ki vannak építve, minden korosztály számára teljesíthető az a 20 perces séta amit a 2. felvonó után meg kell tennünk, mert igen ide az Obertrauntól 2 percre található Dachstein Krippenstein felvonó állomástól tudunk felmenni. A jegyeket is itt tudjuk megvenni. 

Úton a 5 Fingers kilátó felé

Sajnos ezek erősen az osztrák pénztárcához vannak szabva, a felnőtt retúr panoráma jegy 32 Euro, – közel 10 ezer Forint – de van lehetőség a jég barlangokkal kombinált jegyet is megvásárolni amiért már 46 Eurot kérnek el. Cserébe itt már tényleg egy egész napos programmal számolhatunk, amihez érdemes a délelőtti órákban érkezni a felvonó nyitására, mert kora délután 6 körül már zárnak is.

Az időzítésre eléggé oda kell figyelni, mivel  a 5fingershez illetve a túraútvonalhoz – mert ez is van – csak május közepétől közlekedik a felvonó, a mamut-barlang is csak ettől látogatható, szóval mielőtt útnak indultok, mindenképpen informálódjatok a hivatalos oldalon.

Csoda hely

A 5 Fingers kilátót követően körbe sétáltuk a már említett túraútvonalon, ami egy jó 3 órás séta volt, főképpen lefelé, de persze a fókuszunkba továbbra is a csodálatos táj bámulása maradt.

Már az út elején meglepetés ért minket, miszerint hogy nyár ide vagy oda, itt fent a hegyekben a meleg ellenére is rengeteg hó megmaradt, sőt volt olyan rész ahol egy jó 5 méteres hó kupacon kellett lecsúsznunk. Ezzel nem számolva a többségünk persze nyári cipőbe sétálta végig az útvonalat – ez utólag nem tűnt a legjobb választásnak – elég sokat csúszkáltunk, és volt akinek be is ázott, de mellé szerencsére sütött a nap, így azért elviselhető volt.

Nyár közepén több volt a hó, mint a zöld

A túra végén megérkeztünk a  Station Gjad állomáshoz ahonnan egy 3. felvonóval mentünk vissza  a kiindulási pontra. Mind a 3 felvonó benne volt az elején vett 32 Euro-s jegy árban. Ezt követően egy késői ebédet fogyasztottunk el a 2 hütte egyikében, hasonló árakon dolgoznak, mi a nagy rönkösben voltunk, ahol  a főtétel úgy 10-15 Euró , a sör meg 4 Euró volt, viszont egyből megkapod a kért ételeket, és ő is egyből megkapta.

Ebéd közben a kilátás

Ezzel itt is az első rész vége, az ebéd után elbúcsúztunk a festői Dachstein -től, és az útunkat Hallstatt felé vettük, folytatás hamarosan…

Én Illés voltam, 

Remélem tetszett, ha igen kérlek oszd meg, hogy másoknak is tudjak segíteni.

További tartalmakért , beszámolokért meg katt az Instára és a Facebookra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük